Könyvmegjelenés: Bökös Borbála - A sárkánygyík ébredése

Bökös Borbála, nagyváradi írónő, akinek eddig fantasy novelláit, illetve meseregény főhősének, Szmirkónak a félig tündér, félig ember kisfiúnak kalandjait köszönhetjük, a történelmi regény műfajában hoz újat az irodalomban.

A sárkányos rend trilógia első kötetete, A sárkánygyík ébredése 2015 április 17-én jelenik meg a Gold Book Kiadó gondozásában.

A sárkánygzík ébredése - könyvtrailer

Gold Bookos kép

A regény ismertetője a www.goldbook.hu oldaláról:

A Sárkányos Rend

Első könyv

A gestákban, krónikákban, évkönyvekben és történelemkönyvekben megőrzött „hivatalos” történelem mellett mindig is létezett a lopva, élőszóban, mesterről tanítványra hagyományozott, titkos naplókban, allegorikus művekben megörökített „árnyéktörténelem”. Ennek a történelemnek a főszereplői ritkán, vagy talán soha nem kerültek be a „hivatalos” történetírás lapjaira, létezésük, tetteik inkább egyfajta hiányként, ürességként fedezhetők fel.

Bökös Borbála trilógiája a XV. század eleji Magyar Királyság „hivatalos” történelmi háttere előtt játszódik, főhősének, a törvénytelen gyermekként született váradi papnövendéknek, Gabriel de Sceleusnak a sorsa azonban inkább az „árnyéktörténelem” lapjaira kívánkozik.

A Luxemburgi Zsigmond távoli kegyét és oltalmát élvező Gabriel kiemelkedő tehetséggel végzi tanulmányait, és fényes jövő áll előtte. Ám ahhoz, hogy magas körökben foroghasson, az intrikálás mesterévé kell válnia. Amikor a Zsigmond ellen összeesküvő főurak Váradon elhatározzák, hogy Nápolyi Lászlót koronázzák királlyá, az érsek pedig titokban az uralkodó meggyilkolására ad parancsot, Gabriel útra kel, hogy figyelmeztesse pártfogóját. Eközben barátja, Börki András, a fiatal bihari nemes is elindul, hogy Stibor vajda mellett részt vegyen élete első csatájában a trónbitorló Nápolyi László ellen, és később a budai udvarba jutva lovagi rangot szerezzen.

Gabriel megmenti Albeni Eberhard püspök és a leendő királyné, Cillei Borbála életét. Befolyásos támogatóra tesz szert, miközben rá kell döbbennie, hogy semmi sem az, aminek látszik, és hogy az életben olykor nincs helye az erkölcsnek és jó szándéknak. A fiatal diakónus arra is rájön, hogy különös titok lappang a váradi székesegyházban őrzött Szent László ereklye körül, melyet csak a beavatottak ismernek. Gabriel válaszút elé kerül: beletörődik-e, hogy csupán báb a hatalmasok játékában vagy sikerül saját kezébe vennie sorsát? Udvari kötelességeit kiválóan teljesíti, ellenfeleivel ravaszul szembeszáll, és tevékenyen részt vesz a Sárkányos Rend megalapításában.

A lovagrendében, melynek a „hivatalos” történetírás szerint Zsigmond király támogatóinak összefogása lett volna a rendeltetése, az „árnyéktörténelem” azonban másképp emlékezik róla…

Forrás: http://www.goldbook.hu/keszuloben.php

Sok sikert kívánunk A sárkánygyík ébredéséhez!

Könyvismertető: Kelemen Zoltán – Első 21 novella

Könyvismertető: Kelemen Zoltán – Első 21 novella

Kelemen Zoltán kolozsvári születésű fiatal kortárs alkotó első könyve az Első 21 novella címet kapta. A szerző írás iránt való kezdeti érdeklődéséből ihletett alkotásait gyűjtötte össze, melyeket magánúton jelentetett meg kötetében.

A történetek rövidek, és terjedelmükből adódóan bizonyos részek ködbe burkolóznak. Az ok és okozat közötti viszony nem konkrét minden esetben. Ennek következménye hirtelen lényegre törő stílust eredményez, de nem in medias res szerint. Az alkotások részletekbe menő, gyakran kimerítő leírásokban gazdag kezdést ígérnek, amivel az író könnyen megteremti a hangulatot, és ismerteti a környezetet. Az ezt követő hirtelen fordulatok erősítik a történetek bizarr jellegét. Az író előszeretettel alapoz a komorságra.

A fantasy zsánert képviselő novellák némelyikének mítosza keresztény elemekből építkezik, mely a műfajban ritkán szokott előfordulni. A szakralitáshoz való közelség, és a misztikummal való természetszerű viszonyulás átszövi a novelláskötetet. A művek nyelvezete kellemes, a szerkesztett szöveg kényelmesen olvasható.

A  történetek mögül az ifjú erdélyi magyar alkotói lelkület tükröződik ki, ami szembeállítja a fiatal generáció nyomasztó körülményeiből származó sivár jövőképet, és a mindent felülíró megalapozatlan, de az élethez szükséges, szinte már törvényszerűen kezelt reményt.

A még kiforratlan alkotó meseszerű, lényegre törő művei egyediségének és eredetiségének köszönhetően eltér a mainstream irodalomtól. Az Első 21 novella hiánypótló könnyűirodalomnak számít, egy új stílust képvisel, olyan zsánert, amely az erdélyi alkotásokra nem jellemző. A kötet új irodalmi divatirányzat hírhozójaként jeleskedik, amely a nagyvilágban már hosszú évtizedek óta hódít. A novellák a fiatalabb, könnyed szórakozásra vágyó közönség igényeit célozzák meg.

A könyv borítója keményfedeles és tetszetős megjelenésű, morbid, sejtelmes érzelemhatást kelt, megfelelő egységben áll a novellák stílusával. A színek mellőzésével az árnyalatok dominanciája válik közlő erővé. A fehér - szürke - fekete, a fény és árnyék, a sötét és a világos játéka fokozza az olvasásélményt.

A spoilerek elkerülése érdekében mellőztem a történetek tartalmi leírását, de aki nem tart attól, hogy az alkotások a részletinformációk ismeretében veszítenek a hatásukból, azok számára egyéb oldalakon megjelent kritika, elemzés és vélemény az alábbi linkeken keresztül érhető el: 

Nemere Istvántól, Turán Beatrixtól az ekultura.hu oldalán, Müller Váci Líviától, beszélgetés a szerzővel a Kolozsvári Rádióban, néhány novella a kötetből, a kötet fb oldala.

SLZ

Gotha R.M. - Az álom képzelet ereje

Mikor  tavaly az a feladat botlott belém (véletlenül a Matyi téren), hogy Gábos Dezsőt képviseljem a nevezetes Bretter körön, majd kiugrottam a bőrömből, hiszen olvastam pár versét, és már kezdtem osztogatni ötleteimet, eszméimet a lírával kapcsolatban, mikor ő hirtelen félbeszakított, és azt mondta, hogy prózát fog felolvasni. Fejemet vakargatva azon tűnődtem, hogy miért pont próza?

Pár pillanat múlva ránéztem, és már tudtam a választ. A szakálla mindent elmagyarázott.

                                                     Az álom képzelet ereje

Mi készteti az embert a fantázia birodalmában sétálni? Most nem az adagolt havi bérletű kép-szelet TV -re vagy akár ingyen kézbesített fikció termékekre gondolok, hanem az ember képzelet erejére, mely legtöbbször egy álomban, egy izgalmas könyv olvasása közben fordul elő, mely egy írónál a kreativitás eszközével formát ölt egy fehér papírra.

Gábos Dezső prózája szerintem rendelkezik egy olyan észlelhető képzelő erővel, mely nem a reális világot próbálja imitálni, hanem ép ellenkezőleg... meg akar futamodni tőle, és egy brutális, csattanó befejezéssel ébreszti fel a főszereplőt a valóság kegyetlen világába, mely általában az olvasó profán pofára esését váltja ki. Pont ezért válik hitelessé az, amit mesél. Ezt a technikát Örkény egyperceseiben olvashattuk, hol groteszk események és váratlan fordulatok vannak jelen, fekete humorral fűszerezve. Érdekesen épülnek ezek a novellák. Kigondolt, összetett szerkezetű alkotások. „Az én Váram” című novellában két elbeszélőt figyelhetünk meg: az én elbeszélő, aki azonosul a főszereplővel, és egy kívülálló elbeszélő aki kapcsolatot teremt az álom és a reális világ közt. Ebben az esetben egy riportként jelenik meg: „Ez volt a záró bejegyzés egy hajléktalan naplójában”

A humoros hangnemben írt bevezető vagy tétel felvázolja, és utal a történet végén lévő mondanivalóra, ugyanakkor egy sejtelmes, enyhe figyelmeztetője a lezáró eseményeknek. A legjobb példa erre az „Ősz” című szöveg: „ Disznóvágás közben meghatódott a disznó” vagyis embervágás közben meghökkent a főszereplő (akár az olvasó is) a sebész utolsó morbid kijelentésére : „Örülök, hogy idejében magára találtam. Egy páciensemnek új szívre van szüksége” Az élet és halál, hit és hit elvesztésének kontrasztja ebben a novellában észlelhető a legjobban. Az élet a természet melankolikus ábrázolásában jelenik meg, a hitt kérdőjelezése egyfajta reménytelenséget, bűntudatot fejez ki, mely csakis a halálban talál megoldást. A pillanatnyi megváltást, az életben maradás örömét, a hit megtalálását az utolsó kiábrándító mondat tiporja el. Ezek az izgalmas esemény fordulatok magával viszik az olvasót, és elgondolkoztatják azon, hogy mi az, ami tapintható, szemmel látható, és mi az, ami fikció, elménkben kitalált történetek melyeket saját magunknak kell elképzelni és felfogni.

Az imént említett felismerés problematikája jobban megfigyelhető „Az álom” című alkotásban. A konyhás jelenet, ami nem tűnik egyáltalán egy rémálomnak, majd, ahogy a folyosó elmosódik, rájövünk arra, hogy belecsöppentünk egy horrorfilmbe. A valóságérzet egy álomban nem is olyan idegen fogalom. Az álom tudat alatti, viszont sokan kísérleteztek már tudatos álmokkal. Ugyanez történik a főszereplővel, irányítani szeretné görcsös rémálmát, rájön, hogy képtelen saját képzeletét vezényelni, könyörög, hogy felébredjen, de ez nem válik valóra, és ehelyett belesüpped egy másik álomba, majd a következőkbe. A színhelyek: Játszótér, Erdő, Autógyár, Város és Tengerpart. Ez a technika sem ismeretlen: Álom az álomban (Dream within a dream) Edgar Allan Poe azonos című költeményében jelenik meg először.

A többszörös színhely váltás egyre közelebb hozza a szereplőt a valósághoz. Ami a kinti világban történik, azt a belső világban is érezzük, mint például az utolsó álomban, ahol a játékbabát összevarrják, és a főszereplő felébred egy műtőteremben.

„A műtét sikeres volt, végig úgy aludt mint egy kisgyerek, nem voltak szövődmények”

Az író, mint emberfigyelő a „Gomb” című történetben vehető észre. Vidámabb hangulata kissé eltér a fentebb említett novelláktól, melyekre a halál, démonok, sötétség, félelem, reménytelenség kulcsszavak jellemzők. A „három személyes tárgy” miszerint az emberek ragaszkodnak a földi dolgokhoz: személyes tárgyak, kabalák, melyek szerencsét, biztonságot, barátságot, szerelmet jelentenek. A főszereplő fekete gombjához való ragaszkodása ellent mond azzal, hogy oly könnyen meg lehet válni e tárgytól egy „aranyos idegen” jelenlétében. Ez csak akkor jogos, ha az idegen nőnemű. A megoldás igazán jól van kivitelezve, a gomb „nem volt fekete” hanem „tökéletesen talált”. A nevetés, mint feszültséget feloldó eszköz, előre segíti a főszereplőt a földi dolgok lemondásában, és a múltra legyintve továbbadja azt a tárgyat, melyet másvalaki felhasználhat.

Az elbeszélésmód tiszta, koherens. A szavak részletes használata életet adnak a történeteknek. Az allegória jelenléte úgy a bevezető szövegek ravaszságában, mint az események lefolyásában, gondolkodásra késztetik az olvasót. Az idő vagy az idő lefolyása egészen más egy regényben vagy novellában, mint a kronológikus idő. Mint például „Az én Váram” novellában, hol több év az idő lefolyása egy képzeletbeli világban, míg „Az álom” című szövegben végtelennek tűnik. A Flashback vagy retrospekció könnyedén, természetesen váltogatja a jelen/múlt/jelen időket. Rövidprózában ez egy elég fontos elem, mert, ha egy visszatekintés túlzott, erőltetett, akkor nem tud visszatérni az elbeszélés fonalára, és a képek torzak, homályosak lesznek. Mario Vargas Llosa szerint egy prózában nemcsak az elbeszélő és színhely van kitalálva, hanem az idő lefolyása is. Ez lehetőséget ad az írónak a saját alkotását a reális világtól emancipálni, és ezzel képes megteremteni a sajátos szabadságát, amitől egy alkotás meggyőző ereje függ.

Gábos Dezsőnek szerintem sikerült ezt a meggyőzőerőt közvetíteni, akár az álmokból merített, vagy az embert megfigyelő történeteiben elérte azt a hatást, melyet Dezső Vű-nek neveztem el. Láttuk már valahol, de még is egyedi.

                                                                                                  Gotha Róbert Milán

A szövegeket itt olvashatjátok: Gábos Dezső írásai – Irodalmi Jelen

Bökös Borbála - Meliki kritika

Meliki kritika

Írta: Bökös Borbála

Jean-Pierre Montcassen 25. regénye, a Meliki 2013-ban jelent meg a Könyvmolyképző kiadó gondozásában. Az olvasó egy szép, romantikus és kalandos könyvet vehet a kezébe, igényes nyelvezettel, fordulatos cselekménnyel.

A történet a 17. századi Drinápolyban játszódik, ahol Ferhat, a kiöregedett, lesántult janicsár egykedvűen tölti napjait. Életében azonban csakhamar változás áll be: az egyik szokásos solymászatáról hazaindulva, a rabszolgapiacon áthaladva arra lesz figyelmes, hogy egy piszkos, véres rongycsomó irányából sóhajtozást hall rég elfeledett anyanyelvén, magyarul. Azonnal megveszi a „rongykupacot”, amely egy kislányt takar, és csak otthon döbben rá a szörnyűségre: a lány nagyon súlyos állapotban van, fejéről tenyérnyi helyen kitépték a haját és az egyik szeme hiányzik. Ferhat mégis mindent megtesz, hogy meggyógyítsa a gyermeket, és fáradozása nem bizonyul hiábavalónak. Boriska felépül, szépen fölcseperedik, és a kezdeti apa-lánya kapcsolatból később gyöngéd szerelem bontakozik ki. Boriska lesz Ferhat életének értelme, a lány szeretete és tiszta rajongása az egyetlen dolog, amiért érdemes még küzdeni, harcolni. Amikor senki sem látja és hallja őket, magyarul beszélgetnek, egyébként vigyázniuk kell, mert e nyelv használata, a különös kapcsolat rosszindulatú pletykák forrásává válhat és veszélybe sodorhatja békés, nyugodt életüket.

A regény lapjain megelevenedik a 17. századi Drinápoly hangulatos, színes, szagos világa, a mindennapi török élet apró mozzanatai. Az olvasó szinte érzi a frissen őrölt kávé, a vízipipából fürgén bodorodó dohányfüst illatát, beszívja a bazár fűszeres levegőjét, hallja a müezzin énekét, a hánban kedélyesen vitatkozó turbános férfiak hangját, láthatja a janicsár lakásának bútorait, az értékes sakktáblát az ébenfa figurákkal, a beszélgetésekkel tarkított izgalmas játszmákat.

A regény Ferhat és Boriska, azaz Meliki szerelmét roppant ízléses módon, finom eleganciával és romantikával mutatja be. A szöveg szerencsére mentes a szélsőségektől: a túlfűtött érzelgősségtől és a napjainkban oly divatossá vált öncélú testiséget hirdető szerelemi jelenetektől. Az arányok ilyetén harmonikus elrendeződése, a romantika és a történelmi események kiegyensúlyozott összefonódása olyan értékkel ruházza fel ezt a regényt, amely a mellett, hogy remek szórakozást ígér, mély erkölcsi mondanivalót is közvetít. A történeten átsüt valamilyen mély emberi érzékenység, a szív és a lélek igazi kínlódásai, miközben végig drámai hangulatot teremt, a szereplőket egyszerre sodorva hétköznapi és rendkívüli helyzetekbe.

Mindegyik szereplő valamiféle fogyatékosságtól szenved, amely lehet fizikai vagy lelki probléma, avagy mindkettő egyszerre. Ferhat sántít, mivel egy csatában szerzett sebesülés nyomán rossz az egyik lába, Boriska félszemű, Böcek, Ferhat barátja pedig a férfiakhoz vonzódik (amely a kor felfogása szerint súlyos devianciának számít). A karakterek és fizikai, avagy lelki problémáik rejtett jelentéseket hordoznak, amelyek csak egymással való összefüggéseikben válnak értelmezhetővé. Borsika és Ferhat sorsa olyan szorosan összekapcsolódik, hogy csakis egymás által nyerhetnek gyógyulást, illetve üdvösséget.

Bámulatos hitelességgel tárul fel az olvasó szeme előtt a magányosság és a félelem nagyon is emberi érzései, hiszen a regény Ferhat tűnődéseivel kezdődik, hogy elcsordogálnak az évek, hogy alig-alig emlékszik gyermekkori önmagára, a székely kisfiúra, Ábrisra, akit az ismerős erdélyi tájakról magukkal hurcoltak a tatárok, és akiből a törökök janicsárt neveltek. Későbbi jó barátja, Mehmet bég szavai viszont erősen az emlékezetébe vésődtek: „Meglásd, mindig meglep majd, hogy éppen mennyi idős vagy, és elcsodálkozol rajta – ó, irgalmas Allah, már ilyen öreg lennék!” Az öregség, a haszontalanná válás fájdalma, a harcokban elkövetett gonoszságok miatt ébredező lelkiismeret-furdalás teszik Ferhatot igazán emberi figurává, és később Boriska közelsége menti meg attól, hogy janicsár szíve véglegesen megkérgesedjen.

Mindkét karakter, Boriska és Ferhat kemény önismereti folyamaton, személyiségfejlődésen megy keresztül, melyben egymást támogatják, és melyben fogyatékosságuk valamiképpen lelki gondjaik kivetüléseit jelképezik. Boriska fél szeme azt szimbolizálja, hogy a regény kezdetén (be)szűk(ült) látókörű az átélt traumák miatt, vak és süket a világra, fél, retteg, nem ismer semmit az őt körülvevő dolgokból. Aztán Ferhat hatására azzal az egy szemével sokkal jobban kiszélesedik a látószöge, megismeri Drinápolyt, ahogy idősödik és tapasztalatokat szerez, rálátása lesz nemcsak a világra, hanem az emberi természetre is, sőt, a férfi természetére is, mert a regény közepe felé ő már régen jobban ismeri Ferhatot, mint az saját magát. Az egy szem a belső látást, a mély emberi és önismeretet jelképezi, és a lánynak is hosszú utat kell megtennie, míg eljut odáig, hogy az egy szemét ne csak egy fogyatékosságként kezelje, hanem csak egy hasznos másságként, aminek az igazi értéke csak Ferhat számára világos. Az egy szem egyszerre átok és áldás: félszemű nyomorékként nem lesz a férfiak erőszakosságának a célpontja, viszont igazi emberi értékei így is megmutatkoznak, és Ferhat olyannak fogadja el, amilyen: a fél szeme ellenére is nagyon szépnek tartja a lányt, mert a janicsár már képes meglátni az emberi lélek szépségét is.

Csakúgy, mint Boriska esetében, Ferhat fizikai fogyatékossága is egy lelki kivetüléssel kapcsolatos, egy belső problémával, amit ha belül nem tesz rendbe, esélye sem nyílik a boldogságra. Kissé melankolikusan indul Ferhat bemutatása, már-már belenyugszik az öregségbe és a magányba, felkészül, hogy majd így szépen lesántikálja az életet a mindenkori államapparátustól lesi a leszázalékolt janicsároknak kiutalt szokásos jövedelmet. Szóval nem áll éppen a helyzet magaslatán, és semmiképpen sem képes arra, hogy egyedül megálljon a lábán (a szó átvitt értelmében), avagy beletörődik, hogy ezzel a rossz lábával ő már bizony soha többé nem állja a sarat, nem állja meg a helyét a világban. Ferhat esetében éppen Boriska a mankó, akire támaszkodik, aki által visszanyeri az állhatatosságát és az állóképességét.

Ferhat különös dologra szánja el magát: meggondolatlan fogadást köt, mérkőzésre hívja Kezilt, a híres birkózót. Ferhat a birkózás után szinte ujjá születik. Ez egy szimbolikus küzdelem, amely azt mutatja, még nem olyan öreg, igenis képes talpra állni, és megmutatni, hogy mit tud. Visszanyeri az önbecsülését, a férfiasságát, és hogy a lelki frusztráltsága feloldódik a fizikai tünetek is megszűnnek: elmúlik a lábába oly sokszor nyilalló fájdalom.

Ferhat szimpatikus, toleráns figura, néha forrófejű, bátor, képes szembemenni a muzulmán társadalom szabályaival (pl. nem kezeli Boriskát rabszolgakánt, sőt, meggondolatlanul becsempészi egy mecsetbe), miközben igazán esendő, gyarló ember; igyekszik jó muzulmánnak megmaradni, ugyanakkor látja a világ felfordulását, és a józan, erkölcsös ember eszével különbséget tud tenni jó és rossz között. Ferhat és Boriska saját sorsuk kovácsai, és ez a lehetőség a többi szereplőnek is megadatik, ám Böceknek örök szenvedés és magány jut osztályrészül, mert nem elég erős ahhoz, hogy változtatni merjen, hogy végre a maga életét élje. Böcek jelképezi az átlagember félelmeit, ő a tipikus kompromisszumkötő (és erre az sem mentség, hogy reménytelenül szerelmes Ferhatba), aki inkább a boldogsága árán vett keserű biztonságot választja, azzal törődik, hogy mit szól a társadalom, a szomszédok. „Teljes boldogság nem létezik, csak a beteljesületlen szerelem lehet örök”, mondja Böcek, és ez a felfogás okozza a vesztét, miközben Ferhat elég erős ahhoz, hogy valóra váltsa az ellenkezőjét.

A regény egyik központi kérdése a szabadságvágy, amely Boriska figuráján keresztül mutatkozik meg a legerősebben. Boriska és Ferhat sólymának, Küküllőnek a kapcsolata szimbolikus jelentéssel bír: a lány sokszor órákig elüldögél a ketrec előtt és a madarat figyeli. Egymás tükörképei ők; ahogy Ferhat kalickába zárja Küküllőt, aztán szabadon engedi a mezőn, éppen olyan, mint amikor Boriskát agyonfélti, eleinte a szomszéd kislánnyal sem akarja játszani engedni, szinte bezárja a lakásba, aztán amikor először solymászni viszi, Boriska vadul szaladgál, csakúgy, ahogy odafenn szabadon repül a madár. A sólyom – a tipikus magyar jelkép mellett, hogy ugyanis Boriska is, a madár is az őshazát jelentik Ferhatnak – ugyanúgy viselkedik, mint a lány, és a vad madarat megszelídíteni hosszú és fáradtságos folyamat, ami a bizalmon és a szereteten alapul, ugyanúgy, ahogy Boriskát is csak így lehet „megszelídíteni”, kinyitni a szemét a világra. Ferhat és Boriska mindennapi élete, meghitt beszélgetéseik, sőt, sakkjátszmáik szerelmüket, közös jövőjüket vetítik előre. A sakkjátszma, mint az élet nagy játszmájának, avagy mint a nagy szerelmi játszmáknak a metafórája van jelen a regényben. A nagy odafigyelést igénylő, stratégiai játék Ferhatnak megy jobban, ám amikor Meliki is megtanulja a szabályokat, képes győzelmet aratni, képes felnőtté, egyenlő féllé, igazi társsá válni a kapcsolatukban. A sakk egyben Boriska pártfogójával szembeni öntudatlan visszamagyarítási kísérletét is előrevetíti, hiszen ahogy az „elefántosz” figura csakis ló lehet a magyar nyelvben (másként Boriska nem is tudná elképzelni), ugyanúgy Ferhat is magyar marad legbelül.

Meliki története mélyre szántó gondolatokat tartalmaz, és univerzális, napjainkra is jellemző problémákat feszeget. A legfontosabb kérdések mindennapi emberi gondok körül forognak: milyen döntéseket kell és szabad hoznia az embernek a zűrzavaros történelmi időkben, hogyan viszonyuljon embertársaihoz egy olyan világban, amelyet beborít a kapzsiság és az irigység, egy olyan életben, melyet gúzsba kötnek az ostoba társadalmi szabályok?

Ezek a nagyon is komoly emberi problémák történelmi kortól függetlenek, az olvasó teljesen át tudja érezni a gyökértelen Ferhat gyötrelmét, hogy miképpen döntsön, elhagyja-e az otthonát, merjen-e váltani egy jobb hely, a rég elfeledett óhaza ígérete miatt? Mihez kezdjen a kettős identitásával, magyar legyen-e vagy török? Ezek a kérdések a mai ember fejében is ugyanígy megfogalmazódnak. A IV Murád szultán zsarnoki szeszélyei nyomán egyre bizonytalanabbá váló drinápolyi világ, a hanyatló oszmán birodalom e szeletkéje mintha tükörképe lenne sok európai ország jelenlegi helyzetének: a korrupció, a kilátástalanság, az értékek átértékelődése (nem azok ülnek a megfelelő helyeken, akiket megilletne, nem azok hozzák a döntéseket, akiknek kellene,  a jóérzésű, jóravaló emberek, mint pl. Hakan fogadós, méltatlan helyzetbe kerülnek) nyomasztó hangulatot gerjeszt, és kétséges, hogy lehet-e ebből kiutat találni.

A mellékszereplők is színesek, élő egyéniségek mind, a nagyképű, ám becsületes és talpraesett Aziz birkózó, vagy Parasiz, aki a jótettet jóra váltja, s ezáltal mesebeli jótevővé emelkedik, nagyon szerethetővé és emlékezetessé válnak az olvasó szemében.

Montcassen könyvét bátran ajánlom mindenkinek, aki egy mély, érzelmes romantikus történetre vágyik, vagy történelmi kalandokat keres. A szöveg igazi kultúrcsemege a török kor iránt érdeklődőknek, minden mondat, minden bekezdés gondosan megkomponált és történelmileg hiteles. Az apró részletek pontossága és a könyv végén a szójegyzék a szerző igen alapos kutatómunkájáról árulkodnak.

Jean-Pierre Montcassen: Meliki. Szeged: Könyvmolyképző kiadó, 2013.

A Könyvmolyképző oldaláról megrendelhető: http://konyvmolykepzo.hu/products-page/arany-pottyos-konyvek/jean-pierre-montcassen-meliki-6094

Forás: http://hetedhetorszag.blogspot.ro/2013/12/meliki-kritika.html

Bökös Borbála: A Kárpátia Stúdió történelmi magazinjairól

A Kárpátia Stúdió történelmi magazinjairól

A Kárpátia Stúdió által kiadott látványos, igényes kivitelű történelmi magazincsomag, a Nagy Magyarország, Erdélyország és a Történelemportál hagyományőrzést, értékelvű ismeretterjesztést tűzött ki céljául. Már a Nagy Magyarország magazin mottója is jól jellemzi e kiadványok ars poeticáját: „Minden, ami a Kárpát-medencében történt”. A folyóiratcsalád egyik oszlopos tagja, a Nagy Magyarország magazin és ennek Erdélyben terjesztett változata, az Erdélyország, valóban hiánypótló alkotások: a szerkesztők konzervatív szellemiségben, a magyar nemzettudatot ápoló kiadványokat hoztak létre azzal a céllal, hogy színvonalasan és objektíven tájékoztassák a magyar történelem iránt érdeklődőket. A Nagy Magyarország történelmi magazint 2009 júniusa óta vehetik kézbe az olvasók, a kiadó weboldalán olvasható küldetésnyilatkozat értelmében „a lap neve nem valami nosztalgiázó, hajdanvolt dicsőségünket sirató kiadványra utal, hanem a szerkesztők elszántságára, hogy minél több olvasót döbbentsenek rá arra a nyelvi, kulturális és sorsközösségre, amely a Kárpát-medence magyarjai között szétszakíthatatlanul fennáll — függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalára kerültek.” E mellett a Történelemportál című magazin egy viszonylag új kezdeményezés: elfeledett történelmi eseményeket elevenít fel, miközben szórakoztat, így az általa feldolgozott epizódok, embersorsok izgalmasan kiegészíthetik az általános történelemoktatás tartalmi eszköztárát.

A kiadványok évi négy tematikus számmal jelentkeznek, példaként tekintsük át a Nagy Magyarország magazin 2013. évi 1. szám tartalmát. A folyóiratot az olvasók előfizethetik a kiadó weboldalán (digitális verzióban is megrendelhető, letölthető), illetve megvásárolhatják a nagyobb könyvkereskedésekben valamint az újságárusoknál.

A főszerkesztő bevezetője a magyar história másfél évszázados törökkel szembeni ellenállását jellemzi, a „meg nem alkuvás korszakának” nevezve ezt az időszakot, hiszen a török erők megállítása a Kárpát-medencében elsősorban magyar ügynek volt tekinthető. A magazin tanulmányai ennek a premisszának a szellemében íródtak. Mindegyik cikk korabeli képekkel, térképekkel, illusztrációkkal gazdagon ellátott, a szerzők pontosan jelölik a forrásokat az egyes írások végén az irodalomjegyzékben.

Nagy Miklós Mihály cikke alapozó tanulmányként fogható fel, hiszen a török hatalom terjeszkedését, annak Kárpát-medencei jelenlétét tárgyalja, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy bemutassa a 16-17. századi Kárpát-medence valódi arculatát és a Török Birodalom terjeszkedésének valós okait. Az Oszmán Birodalom terjeszkedésének sajátos geográfiai és politikai okai mellett Nagy megemlíti a török szárazföldi hatalom tengeri uralomra való törekvéseit is. A Kárpát-medencei hadjáratok kimenetele, a tény, hogy 1529-ben Szulejmánnak nem sikerült elfoglalnia Bécset a földrajzi távolság és a török haderő akcióráduszának következménye. A cikkhez keretes magyarázó blokkok nyújtanak kiegészítő kommentárt, melyben korabeli krónikákból is ízelítőt kaphatnak az olvasók.

A második tanulmány Szulejmán hadjáratait veszi górcső alá. Gulyás László cikke kronológiai sorrendben tárgyalja Szulejmán közel fél évszázados uralkodása alatt vezetett hadjáratait, különös tekintettel a hét magyarországira.

Az egyik legfontosabb magyar vonatkozású esemény, a mohácsi tragédia Négyesi Lajos tanulmányában kerül feldolgozásra. A szerző ismerteti azokat a tudományos munkákat, melyek korábban foglalkoztak a témával, valamint a főbb elméleteket, amelyek arra a kérdésre keresték a választ, hogy tervszerű volt-e a magyar csapatok rohama 1526. augusztus 29-én, avagy pillanatnyi döntés nyomán történt minden? Négyesi alaposan körbejárja a témát az összecsapás helyszínének kiválasztásától kezdve, a magyar haditanácson történteken keresztül egészen a haditerv kidolgozásáig, illetve a tényleges támadás megindításáig. Négyesi objektív szemmel nézi Tomori Pál szerepét: nem az alkalmatlan hadvezért látja benne, hanem a körülményekre gyakorlatiasan és hatékonyan reagáló vezetőt, hiszen a gyors támadás mellett döntött, ami „ugyan kockázatos, de jó döntés volt, hisz esélyt adott a sikerre. Az viszont hiba volt, hogy nem az egész sereg indult a támadásra, hanem csak a jobbszárny, így nem tudtak döntő fölényt elérni”.

A következő írás, Katkó Gáspár cikke Nagy Szulejmán magyarországi hódításait egy egészen más szemszögből elemzi. Az Oszmán-ház az ókori hősökig vezette vissza az eredetét (a bizánci császárokon keresztül Nagy Sándor örököseinek vallották magukat), így „joggal” tarthattak igényt a Kárpát-medencei területekre, így a magyarországi hódítás ideológiailag is igazolhatóvá vált a számukra. Katkó megemlíti a Táríh-i Ungurusz című oszmán krónikát, mely szerinte egy „Szulejmán szultán magyarországi és nyugati hódításainak jogalapját megteremtő „propagandisztikus” alkotás”.

Remecki Imre tanulmánya átfogó képet nyújt Nagy Szulejmán utolsó magyarországi hadjáratáról, részletesen bemutatva Szigetvár ostromát, Zrínyi Miklós szerepét, a két hadvezér döntéseit, illetve haláluknak körülményeit. Remecki írása szépen zárja a Szulejmánról és a török hódoltságról szóló tanulmányok sorát.

A következő cikk a törökök a magyar társadalomban való megítélésének változásával foglalkozik, konkrétan azzal a ténnyel, hogy az egykori ellenség képe már a 19. századtól szelídült, és a történelmi sorstárs képét öltötte magára. Hajdú Zoltán részletesen kitér a két kultúra (magyar és török) érintkezési pontjaira, különösen a katonai konfliktusok századaira, és elemzi a török-magyar szimpátia kialakulásának főbb okait. Ezek között találjuk a Thököly-emigrációt, mint az első magyar politikai jelenlétet Törökországban, illetve később a Rákóczi, majd a Kossuth-emigráció befogadását, melyek mind nagyban hozzájárultak a magyarországi török szimpátia kialakulásához. A későbbi politikai események (a közvetlen török fenyegetettség megszűnése a balkáni államok felszabadulása után, valamint az első világháború alatt kialakult kapcsolat) szintén elősegítették a két nép közötti kölcsönös rokonszenv formálódását.

A török tematikájú tanulmányok méltó megkoronázása Benkéné Jenőffy Zsuzsanna két cikke, amely az irodalom és a kultúra területére kalauzolja az olvasót, hiszen ha török-magyar kapcsolatokról esik szó, Gárdonyi Géza neve megkerülhetetlen. Az első tanulmány az Egri csillagok című Gárdonyi regénnyel foglalkozik, azt a kérdést feszegetve, hogy minek köszönheti időtálló sikerét. A cikkből izgalmas háttérinformációkat, írói kulisszatitkokat tudhat meg az olvasó Gárdonyi egri remeteségében töltött időszakából, a regény keletkezéséről, valamint Gárdonyi törökországi utazásáról. A regény tökéletesítése céljából tett konstantinápolyi utazás részletet a második tanulmányból ismerhetjük meg, mely négy, az utazás alatt készült fotográfiát is tartalmaz.

A magazin utolsó tanulmányai eltávolodnak a török tematikától, ám ettől függetlenül izgalmas történelmi csemegéket tartogatnak. Botlik József cikke Egán Ede, századfordulón a nyomorba döntött rután parasztok megsegítésére kidolgozott program, az úgynevezett hegyvidéki akció kitalálójának rejtélyes halálával foglalkozik. Kiss Balázs tollából szintén egy portrét olvashatunk, Gillemont Ferenc sportember, népfölkelő főhadnagy életéről és haláláról. Gillemont a saját géppuskás osztagának parancsnokaként a magyar nemzet szolgálatában vesztette életét az első világháborúban. Benkéné Jenőffy Zsuzsanna tanulmánya XII. Piusz pápa és a két világháború közötti Magyarország kapcsolatát vizsgálja, különös tekintettel az 1938-ban Budapesten megrendezett eucharisztikus világkongresszusra. Az utolsó írás, Vincze Gábor műve, ügynökügyet dolgoz fel; egy ügynök és egy belügyes tiszt közötti fiktív párbeszédet olvashatunk a 80-as évek közepéről. A magazin utolsó oldalán Az én történelmi hősöm című állandó rovatban ezúttal Domonkos László mesél Bem apóról.

A Nagy Magyarország 2013. évi 1. számához igényes kivitelű térképmelléklet is tartozik, amely Magyarországot ábrázolja Nagy Szulejmán korában. A szám szerzőinek rövid biográfiáját, kutatási területét is megismerjük az utolsó előtti oldalon. Dicséretes kezdeményezés, hogy a lap szerkesztői szerzők tekintetében a nagy történész nevek mellett fiatal történészek, kutatók számára is publikációs lehetőséget biztosítanak.

Összegzésként elmondható, hogy a Kárpátia Stúdió szerkesztősége nagy feladatra vállalkozott: tudományos igényességű, egyben mindenki számára szórakoztató történelmi folyóiratot bocsát a magyarországi és erdélyi közönség rendelkezésére. A kiadó történelmi kiadványai nem csak a történész szakemberek és a történelem szakos hallgatók számára ajánlott, hanem azok is bátran forgathatják, akik érdeklődnek a magyar történelem iránt.  Az egyes cikkek komoly eszköztárat jelenthetnek a történelemtanárok számára is, akik az iskolai anyagot változatosabbá szeretnék tenni, hiszen egy-egy portré, kultúrtörténeti csemege remek történelemórai beszélgetésekre adhat alkalmat.

A kiadó weboldala: http://karpatiastudio.hu/

A recenzióban elemzett lapszámba itt lehet belelapozni: 

http://karpatiastudio.hu/tortenelemi-magazinok/nagy-magyarorszag/szulejman-es-a-magyarok/

Forrás: http://hetedhetorszag.blogspot.ro/2013/12/a-karpatia-studio-tortenelmi.html

Bökös Borbála

Dean Devlin és Roland Emmerich: Csillagkapu

Dean Devlin és Roland Emmerich Csillagkapu című története minden mitológiai vonatkozása ellenére újat hozott a science fiction világába. Kurt Russell főszereplésében, alias, Jack O’Neil ezredes, 1994-ben vetített film könyvváltozatának dátuma egybeesik a filmével. Egy évvel később Tóth Árpád fordításában a könyv magyarul is megjelent, melynek eredeti címe Stargate.

            A történet dióhéjban: i.e. 8000-ben egy földönkívüli lény, fajának utolsó tagja, űrhajóval megérkezik a Földre. Egy egyiptomi fiú testébe költözve, annak népét rabszolgasorba kényszeríti. A csillagkapun keresztül sokakat egy másik bolygóra költöztet, hogy egy olyan ásványt bányásszanak, ami a Földön nem található. Az egyiptomiak a Földön fellázadnak ellene, elkergetik az idegen lényt, a kaput pedig eltemetik. Kairóban 1928-ban egy ásatáson megtalálják a csillagkaput. Napjainkban rájönnek, hogy a szerkezet alkalmas a csillagok közti utazásra, és ekkor egy hétköznapi ember, Daniel Jackson különc és fiatal régészprofesszor segítségével megfejtik a kapu jeleit, és expedíciót indítanak az ismeretlen bolygóra, ahol találkoznak az Egyiptomból elhurcolt emberek leszármazottaival. Később megjelenik Ré is, akit tízezer éve elűztek a Földről.

            Mivel a könyv a film elkészülte után, és annak levetítésével nagyjából egy időben jelent meg, illetve azt figyelembe véve, hogy a regény egyik írója, Roland Emmerich rendezte, nem meglepő, hogy a történet hajszálpontos mása a filmbelinek. Olyan, mintha egy leegyszerűsített forgatókönyvet olvasnánk. Olvasás közben megelevenednek előttünk a film jelenetei, immár a saját fantáziánkban vagyunk képesek újraélni a kalandot. Az olvasás élményének varázsa olvasótól függően vagy kissé megtörik azért, mert állandóan a film jelenetei jutnak az eszünkbe, vagy ugyanezért, éppen ellenkezőleg, felfokozódik. Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy mi fog történni, képesek vagyunk érdeklődve várni a folytatást. Szerencsére az írók nem mennek bele fölösleges technológiai és tudományos fejtegetésekbe, ellenben leírják a helyszíneket és a körülményeket, amiket a filmben a látvány pótolt, ezért az olvasás a történet ismerete ellenére képes újat adni. Azt hiszem, nem is baj, hogy a film látványát ötvözhetjük a regénnyel, mert amúgy is elég pontosan vannak leírva a helyszínek, és így erőltetés mentesen tudjuk használni a fantáziánkat.

            1997-ben az alaptörténetből kiindulva a 90-es évek, illetve a XXI. század legnagyobb sci-fi sorozatát indították el, melyben továbbra is követték azt a szokást, hogy a filmmel párhuzamosan időnként kiadták a történetek regényváltozatát is.

            Az első könyvet mindenképp ajánlom a kedves olvasók figyelmébe, szerintem nem kell szóvá tennem, hogy aki belekezd, az nem bírja majd abbahagyni.

Simon L. Z.

Forrás: http://slzhistory.blogspot.ro/2011/06/dean-devlin-es-roland-emmerich.html

Könyvismertető - Fred Hoyle: A fekete felhő

Fred Hoyle: A fekete felhő

 

Sir Fred Hoyle adta a Big Bang teória elnevezését. Mindezt humornak szánta, mert az elméletet nevetségesnek tartotta. A kozmológus, illetve matematikus-csillagász egy oszcilláló világegyetemet képzelt el, ami periodikusan hol tágul, hol összeszűkül, ezzel ellentmondva a Nagy Bumm-nak, mely szerint az univerzumnak volt kezdete és lesz vége. A napjainkban kialakuló új elméletek hasonlóságot mutatnak a tudós eredeti elképzeléseivel.

 

A fekete felhő Fred Hoyle első könyve. 1957-ben jelent meg, magyar nyelvre fordította Kuczka Péter 1969-ben.

 

A műből egy tudós szavai tükröződnek. Gyakorlatias és izgalmas történetében az ember szellemi képességét szembeállítja egy annál sokkal nagyobb értelemmel. A regény tartalma megállja a helyét a valós életben is, nem rugaszkodik el hihetetlen képzelgésekbe, az események realisztikusak. A műben helyet kap az író politikáról alkotott véleménye is.

 

A történet egy idegen lényről és annak emberiségre gyakorolt hatásáról szól. A regény egy csillagászati felfedezéssel kezdődik. Egy fekete objektumot figyelnek meg, ami a Napot vette célba. A Fekete Felhő nem más, mint egy űrlény, aminek testét gázhalmaz alkotja. A belsejében agyszövet található, és csillagokból táplálkozik. Az emberekről mit sem tudva, megérkezik a Naprendszerbe és körbeveszi a Napot, a Földre nem jut fény, ezzel együtt az időjárás is megváltozik.

 

A folyamat nem két nap alatt megy végbe, idővel sikerül felvenni a kapcsolatot a lénnyel, aki megtanul angolul. Igyekeznek kompromisszumra jutni, mert a Felhő a Nap nélkül elpusztul, ugyanakkor a Föld sem képes életben maradni nélküle. A katonaság természetesen rakétákkal fenyegeti az idegent, miután megtudják a gyenge pontját, de ez a taktika nem célravezető. Az egyetlen megoldás, ha mindenki nyugton marad és a tudósok utasításai szerint járnak el, akiknek józan ítélőképessége ebben a helyzetben nélkülözhetetlen.

 

A regényben olvashatunk az emberi természetről, és az előttünk álló lehetőségekről, képet kaphatunk az univerzumban elfoglalt helyünkről, illetve gazdagodunk egy különleges, egyedi történettel.

 

Simon Lehel Zoltán

 

Forrás: http://slzhistory.blogspot.ro/2011/06/fred-hoyle-fekete-felho.html